Exkluzív

Válasz helyett megalázta az őt kérdező diákot a kaposvári polgármester

Arról kérdezte Szita Károly fideszes polgármestert egy középiskolás tanuló, hogy mit szeretnének tenni a közoktatásból kieső diákok érdekében. Válasz helyett felemlegette a diák korábbi bukását, majd "tanácsként" azt mondta, folytassa a tanulmányait. A kisebb baj, hogy ez nem felelt a kérdésre, a kérdés: honnan tudta ezt az információt?

Gyerekként úgy látom, hamis állításokkal és ismeretség alapján szabálytalanul is lehet bármit tenni

Olvasónk, egy neve elhallgatását kérő, egy hazai középiskolába járó lány - nevezzük Boginak - korábban együtt járt egy sráccal, akinek szülei elég jó kapcsolatokkal rendelkeznek állami intézményekben. A srác ki akarta használni, és uralkodni felette, amit ő nem akart - végül a mai napig nem jött teljesen helyre a dolog, pedig már nem is beszél vele. Ugyanis még mindig családsegítőhöz kell járnia a volt párja hazugságaira alapozott információk alapján.

Másfél oldalnyi propaganda – ennyi a válasz a diákok javaslatcsomagjára

A Független Diákparlament (FDP) tavalyi javaslatcsomagjával ellentétben idén már arra sem vette a fáradságot az Emmi, hogy legalább végigmenjen a javaslatokon, és mindhez leírja, hogy miért nem foglalkozik vele érdemben, vagy hogy miért marad minden a régiben. Az FDP idei komplex javaslatcsomagjára a válasz mindössze egy nagyjából másfél oldalas levél, amely szerint az egyeztetések jó irányba haladnak.