„Egyik osztálytársam azt mondta, ha nem veszik fel egyetemre, elmegy határvadásznak”

Előző cikkünk után most egy békéscsabai szakközépiskola diákját szólaltatjuk meg, akiknél szintén népszerűsítették az úgynevezett határvadász jelentkezést, de itt többen el is mennének rá.

– Nekem személy szerint tetszett az előadás. Nálunk nagyon sok fiú van, ezért nekik jó lehetőség ez is – mondja a békéscsabai Vásárhely Pál Szakközépiskola neve elhallgatását kérő diákja. Azt mondja, többen vannak olyanok, akiknek rossz átlaguk van nem is olyan jó tanulók. „Vannak olyanok is, akik nem tudják hova menjenek, ez is egy jó lehetőség számukra. Egyik osztálytársam azt mondta, ha nem veszik fel egyetemre, elmegy határvadásznak, pénzt is keres vele és érdekli is a dolog.”

A tanuló azt mondja: ő ötödik lvfolyamon szakmát tanul, az osztálya másik fele földmérés szakon van, közülük pedig nagyon kevesen akarnak a szakmájukban maradni. Náluk geológusok között jön inkább szóba a továbbtanulás, de akinek nincs meg a pontja, azok közül sokan mondták, hogy elmennének oda is dolgozni.

„Egyedül van, se barátnő, se gyerek, stb., ami miatt esetleg meggondolná magát. Sok pénzt tudna vele összeszedni.

Szerintem egy-egy ilyen előadás arra is jó hogy belelássanak területekbe. Máskor például katonai előadás is volt a az iskolájukban. Azt mondta: részletes volt az előadás, a katonaihoz képest kissé unalmas, sokat beszéltek arról mennyi túlóra van, juttatás, mennyi a fizetés, milyen szerepkört látnak el a határvadaszok: erről azt mondták, hogy eléggé hasonlít a rendőrre, például megkapnak minden felszerelést.

„Szükség azért van mert kevesen vannak akik kint dolgoznak és kell a váltás, folyamatosan tudjanak vigyázni a határra.”

– mondta arra a kérdésemre, mit mondtak, miért kell ez az egész. A lányok itt is kevésbé lelkesednek, inkább a fiúk közül. Azt még elmondta, hogy az iskola dísztermében tartott előadás élményét némileg rontotta, hogy nincs valami meleg a teremben.

A fórumozók elég rendesen leírták, mi folyik a hegyeshalmi bordélyokban
„Annyira emlékszem az előadásból, hogy ha veszélyes misszióra megyek, akkor milliomos leszek”
Ha kíváncsi hasonló cikkekre, csatlakozzon Facebook-oldalunkhoz!