Minden, amit a jól felszerelt éttermi konyhákról tudni érdemes!

Egy étteremnek a beindítása semmiképp sem egy egyszerű feladat. Rengeteg figyelmet kell fordítanunk a hely kiválasztása, valamint a tervezés után a számunkra szükséges felszerelések beszerzésére is. Ennek érdekében a mostaniakban megemlítünk mindent, amit a jól felszerelt éttermi konyhákról tudni érdemes.
Minden, amit a jól felszerelt éttermi konyhákról tudni érdemes!

Sütő berendezések

A sütő berendezéseket illetően számos típust különböztethetünk meg. Ezek a legtöbb esetben az alábbiak lehetnek:

· Kereskedelmi sütő: egy ilyen sütő többnyire kereskedelmi célokra szolgál, valamint szükség van rájuk szinte majdnem minden éttermi konyában.

· Konvekciós sütő: erről a berendezésről elmondhatjuk, hogy a sütemények, valamint piték és a kenyerek sütésénél vesszük a leginkább a hasznukat.

· Kombinált sütő: a kombinált sütő esetében számos főzési módszer alkalmazható, mint például a grillezés, sütés vagy a pörkölés.

· Pizza sütő: persze egy ilyen sütő leginkább a pizzák sütésénél lehet igazán hasznos, ám emellett még a desszerteknél is hasznát vehetjük.

Mikrohullámú sütő

Egy mikrohullámú sütő csakúgy, mint ahogy otthonunkban is, egy étterem esetében is rendkívül hasznos. Megemlíthetjük itt a fagyasztott hozzávalók gyors kiolvasztását, vagy éppen az bekészült ételnek a gyorsabb átmelegítését.

Hűtőberendezések

Az éttermi konyhát esetében elengedhetetlen az, hogy megfelelő minőségű hűtő, valamint fagyasztó szekrény álljon rendelkezésre. Használatukkal biztosítjuk az alapanyagok frissességét, valamint akár még pénzt is spórolhatunk velük. Szerencsére online is beszerezhetünk olyan minőségi nagykonyhai berendezéseket, mint például a hűtőberendezések, így akár otthonunk kényelméből elintézhetjük ezek beszerzését.

Konyhai állványok

A konyhai állványok esetében rendkívül fontos az, hogy tartósak valamint szervezettek legyenek. Szerencsére a legtöbb esetben ezeket csupán egyszer kell megvásárolnunk, kivéve akkor, ha esetleg felújításra esne sor. A konyhai állványok terén számos anyag közül válogathatunk. Ezek a legtöbb esetben az alábbiak lehetnek:

· rozsdamentes acél,

· krómhuzal,

· polimer,

Tároló edények

A tároló edények nagyon hasznosak lehetnek a konyha területén, hiszen számos összetevő tárolására használhatjuk fel őket. Ezek lehetnek zöldségek, gyümölcsök, szószok vagy akár száraz összetevők is.

Konyhai robotgépek

Nagyon fontos berendezés még a konyhai robotgép is a konyhák esetében, hiszen nemcsak könnyebbé, hanem gyorsabbá is teszi a konyhai folyamatokat. Segítségünkre lehetnek az aprítás, szeletelés, valamint a keverés és az őrlés folyamataiban is.

Szelőztető berendezés

A kereskedelmi konyhák esetében fontos még a jó szellőztetőrendszer is. Ez segítséget nyújt abban, hogy jó legyen a levegő az egész konyha és étterem területén is egyaránt. Segítségével elkerülhető még az is, hogy egészségügyi problémák alakuljanak ki az ott dolgozóknál.

Összegezve

Egy jó éttermi konyhának mindenképpen szüksége van megfelelő hűtő, valamint sütő berendezésekre is egyaránt. Ezek mellet kulcsfontosságú szerepe van még a konyhai állványoknak, valamint a robotgépeknek és a szellőztető berendezéseknek is egyaránt.

Kapcsolódó cikkek

Jégkocka - nem mindegy, milyen - kézműves jéggyár, jéggyártó is létezik már

A kézműves jéggel minőségi koktél készíthető

3 okot is tudunk, ami a kézműves jég mellett szól.

Ford Edge

Ford Edge - a Kékszalag nyomában

A balatoni Kékszalag vitorlásverseny többszörös győztesének a szolgálati autóját mutatjuk be.

Minden, amit a felnőttképzésről tudni érdemes

Minden, amit a felnőttképzésről tudni érdemes

Felnőttképzés Budapesten? Nem lehetetlen! Cikkünben elmondjuk, hogy mit érdemes tudni általánosságban ezekről a tanfolyamokról! Tarts velünk!