Fiatalok elvándorlása Magyarországon belül - komoly probléma

A vidéki fiatalok helyzete nem túl jó.
Fiatalok elvándorlása Magyarországon belül - komoly probléma

Lezárult a Solti Református Egyházközség EFOP-5.2.2-17-2017-00149 „Aranykulcsok a Kárpát-medencében – keresztény közösségépítési gyakorlatok a fiatalokért” című projektje. A megvalósítás során a fiatalok elvándorlását, és az ehhez kapcsolódó egyéb társadalmi problémákat vizsgálták, mint a közösségi kötődések meglazulása, a társadalmi szerepvállalás csökkenő tendenciája, a lelki tartalom háttérbe szorulása. A Solti Református Egyházközség és az Együtt Európáért Alapítvány hazai és határon túli együttműködő partnereikkel olyan keresztény szemléletű, szakmai alapokon nyugvó módszereket kutatott fel, amelyek segítségével a vidéki fiatalok helyzetének és motivációinak komplex megismerési lehetőségei bővülnek. A jobb megismerés által pedig a problémák feltérképezése is szélesebb körűvé vált, így, valamint a jó gyakorlatok megosztásával a fiatalokat érintő problémák lehetséges kezelésére is több eszköz áll rendelkezésre.

A projekt közvetlen célcsoportját azon egyházi és egyéb szervezetek alkották, akiknek tevékenységében közvetve, vagy közvetlenül megjelenik az ifjúságsegítés, ifjúságvédelem, hitbeli erősítés, közösségépítés. Ezen szervezetek tevékenységük során olyan humán szolgáltatásokat végeznek, amelyek a kapcsolódó állami intézményrendszer jó és szükséges kiegészítői. Tehát azok a kutatók, szakemberek, döntéshozók kerültek bevonásra, akik a vizsgált társadalmi problémát elemzik, és megoldási javaslatokat dolgoznak ki.

A kutatás egyik alapja az a két kérdőív volt, amelyet a szakértőknek és a fiataloknak készült. Az ebből nyert információk által elemezhető a fiatalok motivációja és hozzáállása a jövő tervezéséhez, illetve a hazai és határon túli szakemberek véleménye, ami a mindennapi munkájuk során szerzett tapasztalataikból alakul ki. A kutatás másik része a jó gyakorlatok megosztása volt. Ennek érdekében több, mint 10 tanulmányút és műhelymunka valósult meg, melyek során a szakemberek és szervezetek megismerték egymás munkáját, valamint az alkalmazott módszereket.

Az eredményekről módszertani összegzés készült, melynek célja, hogy a szakemberek és a döntéshozók megismerjék a problémát, és a megoldási javaslatokat. A projektben résztvevő külföldi szervezetek a Magyarnemegyei Református Egyházközség, a Holtmarosi Református Egyházközség, Csíkdánfalva Község Önkormányzata és az Erdélyi Ifjúsági Keresztény Egyesült.

A projekt az Európai Unió támogatásával Magyarország Kormányának társfinanszírozásával valósult meg.

Kapcsolódó cikkek

Következő fokozatra kapcsol a közép-európai startup-ökoszisztéma egyik legígéretesebb kezdeményezése, a CE-Connector

Következő fokozatra kapcsol a közép-európai startup-ökoszisztéma egyik legígéretesebb kezdeményezése, a CE-Connector

Ezzel a CE-Connector a következő fejlődési szakaszába lép, és egyedi szolgáltatásokkal teszi sikeressé a hazai és regionális startup-okat.

Amire egy cégnek feltétlenül szüksége van

Amire egy cégnek feltétlenül szüksége van

Vállalkozások és cégek székhely nélkül nem működhetnek.