Leégett a Jim Beam egyik raktára - 45 ezer hordó whisky bánta
Július 2-án, azaz kedden késő este csaptak fel a lángok a Kentucky államban található Frankfortban, ahol a Jim Beam egyik raktára is található. A cég a világ legnagyobb bourbon whisky márkáját palackozza, Jim Beam neve a világon mindenhol egyet jelent a klasszikus amerikai whisky életérzéssel. A márka a japán italgyártó cég, a Suntory Holdings tulajdonában van egyébként. A Jim Beamnek kifejezetten sok raktára van Kentucky-ban (szám szerint 126 darab) ebből gyulladt ki most egy, amiben 45 ezer darab hordó whiskyt tároltak.
Az oltásra kivezérelt tűzoltók négy megyéből jöttek, mert tudták, hogy komoly tűzvédelmi helyzet áll fent. A tüzet valószínűleg egy villámcsapás okozta, de az okokat azóta is vizsgálják az illetékesek. A raktárat több napig hagyták égni, mert igyekeztek elkerülni a környezeti károsítást. Erre azért volt szükség, mert az alkohol minél tovább ég, annál több desztillált alkohol ég el belőle, így miután eloltják a tüzet, akkor kevesebb lesz a káros anyag, és a szennyeződés, amit a természetnek kell elviselnie.
A többszintes raktárházban viszonylag fiatal whiskyket tároltak, amelyeket még nem palackoztak – közölte a Jim Beam szóvívője
Szerencsére a tűzoltók gyorsan cselekedtek a helyszínen és megakadályozták, hogy három másik raktárra is átterjedjen a tűz. A tűzben elpusztult whiskyk életkora még nem volt jelentős, így a kárba veszett mennyiség nem fogja befolyásolni az idei eladásokat, és palackozásokat. A megsemmisült whisky a Jim Beam raktárkészletének csupán egy százalékát tette k az összesen 3.3 millió hordós készletből. Ez talán nem akkora veszteség, amitől egy cégnek le kéne húznia a rolót, de a whisky rajongók azért elmorzsoltak egy-két könnycseppet az esetről olvasva.