A fórumozók elég rendesen leírták, mi folyik a hegyeshalmi bordélyokban

A Kisalföld pár napja jelentetett meg egy cikket, melyben ha csak név nélkül is, de megszólalt az osztrák határ melletti bártulajdonos, aki a Szuperinfóban fizetett hirdetésben hívta fel a a figyelmet a szomszédban az országhatáron innen, Hegyeshalmon folyó bordélyház-üzletekre. Akik konkurenciára gyanakodtak, nem tévedtek: ő maga mondta, hogy hasonló bizniszben utazik, de legális keretek között. Elmondása szerint az itteni oldallal kapcsolatban pedig bizonyítékai vannak. Addig viszont egy kis keresgélés után mi is megtekinthetjük, mit is lehet tudni ezekről a helyekről.

Ez volt az a videó, amelyet a hirdetés közétevője, a most a győri lapnak nyilatkozó J. L., vagy valaki a nevében tett közzé, és amire hivatkozott a hirdetőújságban is. (‘Gavric Damir‘ néven van feltöltve a YouTube-ra, a csatornán nincs több videó. Azóta hála istennek az idegörlő pirospirulás aláfestő zenét letiltotta az oldal.).

“nikoletta massage-t látogasd meg szerintem,a csajok elég jók,árak pedig bár szinten mozognak,,a másikba tavaly voltam akkor 2 nem nagy eresztés volt,röviden ennyi”

– írja az egyik fórumozó a beszédes nevű Piroslámpa.net anonim fórumon a videóban szereplő hegyeshalmi Nikoleta Bár szolgáltatásairól. A konkurencia szemét nem véletlen szúrhatta: ez a hely például osztrákokat megcélzó német oldalakon is hirdeti magát, enyhén szuggesztív és sokat sejtető képekkel.

Persze ez önmagában, amikor egy pohár sört is csöcskontenttel értékesítenek, nem jelent semmit, nézzük tovább a fórumot! A község honlapján lévő Excel-tábla szerint egyébként vendéglátásra kapott engedélyt, amit a 2015-ös dokumentum szerint 2010.02.18-án megszüntettek.

“Hali, sok idiota ir ide, akik csak hallomásból tudnak valamit, a nikolettben kaphatsz masszázst és 50 euroért natur francia 60-ért, egyszeri aktus.én kiprobáltam elment és a csajok is jók. Üdv tikso”

– szól egy másik kommentelő hozzászólása. A szleng nevén említett orális aktus tehát 18 500 forint körül van átszámítva. Egy következő hozzászóló egy korábbi, az árakat sokalló kommentre így válaszolt:

“Így jár, aki nem ismerős a sötét oldalon…
Nekem eddig ott a legdrágább akcióm kemény 12 ezer volt. Ebben 2 koktél, két és fél óra egy bőr garnitúrán, plazma tv, zuhany, stb…
Nem csak a vaságyak vannak ááám.”

Majd négy kommenttel lejjebb megemlíti, hogy ezek – a leírás alapján befolyásos, haveri vendégeknek kínált – extrák egy másik épületben vannak, ami szerinte régi panzió épület lehet, és azt írja: “ha nem idegen vagy a helyen, akkor oda is átmehetsz.”. A továbbiakban a fórum oldal anonim felhasználói konkrét prostituáltak szolgáltatásairól és értekeznek. És ez csak az egyik hely az említettekből.

Ambrus József költő vezeti mostantól lapunk irodalmi rovatát!
„Egyik osztálytársam azt mondta, ha nem veszik fel egyetemre, elmegy határvadásznak”
Ha kíváncsi hasonló cikkekre, csatlakozzon Facebook-oldalunkhoz!