Utazás Ramadán alatt
Amennyiben ramadán alatt utazunk egy muzulmán országba, érdemes tudni pár alapvető és fontos tényezőt. Ez alatt az időszak alatt még nagyobb bepillantást nyerhetünk az adott ország kultúrájába, valamint az iszlám vallás régi hagyományaiba egyaránt.
Az iszlám a világon a második legnagyobb vallás a kereszténység után, amely a Közel-Keleten, Észak-Afrikában, Indonéziában, Malajziában és Közép-Ázsiában terjedt el, de természetesen a világ szinte összes országában élnek muzulmán közösségek.
A ramadán az iszlám vallás számára a megtisztulás, azaz böjt hónapját jelenti. Ilyenkor a vallásos muszlim emberek imádkozással és a korán folyamatos tanulmányozásával töltik napjaik nagy részét, valamint teljes mértékben tartózkodnak a napközbeni evéstől, ivástól, dohányzástól és még a szexuális kapcsolattól is. Emellett pedig hitük szerint fontos odafigyelniük arra, hogy lehetőleg kerüljék a dühöt, erőszakot, irigységet, pletykát és a különböző vágyakat.
Ez alatt az időszak alatt rendkívül érdekes a muszlim országokba való utazás, ugyanis egy új oldaláról ismerhetjük meg az adott kultúrát és társadalmat, valamint bepillantást nyerhetünk az iszlám hagyományaiba. Nappal nem igen érezhető drasztikus változás, csupán annyi, hogy jóval kevesebb ember jár éttermekbe és kávézókba. Ezért például a közlekedés sokkal könnyebb a turisták számára ilyenkor, ugyanis majdhogynem kiürülnek a városok. Viszont miután lement a nap, óriási tömegek mozdulnak meg, hiszen ilyenkor már mindenki az evéssel foglalkozik az egész napos böjtölés után. Ezt az esti étkezést „iftár” vacsorának hívják, tehát amennyiben valaki meghívást kap erre az alkalomra, mindenképpen illik azt elfogadni.
A hold állásához viszonyítva minden évben máskor tartják a Ramadánt a muszlim országokban, ezért érdemes minden új utazás előtt körültekintően utána nézni a pontos dátumának.